Legóból épít lakóházat a BBC műsorvezetője

James May, aki a BBC brit tévé Top Gear című autósmagazinjának a műsorvezetője, a Lego játék elemeiből rak(at)ja össze házát, amely normál méretű lesz, és vécével meg zuhanyozóval is felszerelt. Utóbbi kettő persze már nem legócskákból készül, hanem "igazi" lesz.

A munkában 1200 önkéntes segédkezik. Jóval többen szerettek volna részt venni az építkezésben, ám csak 600 jegyet adtak el a szervezők. Minden jegy azonban kétszemélyes, tulajdonosa vihet magával "segédmunkást". Többen már hajnalban sorba álltak jegyért. Az első munkafázisban "életnagyságú" téglákat kell építeni legolemekből, melyekből 272 darab szükséges egy téglához.

A Legolakóház Dorkingban épül, a helyszínre már előre 3 millió elemet szállítottak, ennek ellenére az önkénteseket felkérték, hogy vigyenek magukkal annyi legót, amennyit csak nélkülözni tudnak.

Az egész építkezést felveszi a BBC, és Toy Stories (Játéktörténetek) című műsorában mutatja majd be.

A műsorvezető azt mondja, hogy két-három napig tervezi a bentlakást, de ez rövidülhet, ha idő előtt rádől a ház - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése